Bemutatkozás

Közel két évtizede dolgozunk a vagyon- és biztonságtechnika területén és 8 éve tűzbiztonság technikával is foglalkozunk.

Azt mondják, hogy az üzletben nincs barátság, de mi több mint 10 éve ismerjük egymást és barátságunk azóta töretlen. Ezt eddigi munkáink is bizonyítják.

1999-ben együtt dolgoztunk egy biztonságtechnikai cégnél és sok mindent máshogy láttunk, mint az akkori vezetőség. Így hát úgy döntöttünk megalapítjuk saját cégünket, melyben bebizonyítjuk a megrendelőinknek és magunknak, hogy egy kis cég is lehet jó, megbízható, precíz, rugalmas, sőt…!

Mivel szeretjük a szakmánkat ez a munkáinkon is meglátszik, így soha nem kellet hirdetések útján ügyfeleket keresnünk.

2002-ben megalakítottuk a Home Electronics Bt-t és folyamatos képzéssel újabbnál újabb kihívások elé nézve, már nemcsak a lakosságot és kisebb cégeket tudhatunk ügyfeleink között, hanem nagy multinacionális cégeket is.

Mindig szem előtt tartva az ügyfelek igényeit.

2008-ban megalakítottuk a jelenlegi AUX Kft-t, melyben már tűzbiztonsággal és vagyonvédelemmel is foglalkozunk.

Igyekeztünk megtartani a kis cégek legnagyobb előnyét, a családias hangulatot és mellette a maximális diszkréciót és megbízhatóságot.

Úgy gondoljuk, kevés cég mondhatja el magáról, amit mi: Nem volt még elégedetlen ügyfelünk az elmúlt 10 év távlatában.

Köszönjük, hogy elolvasta bemutatkozó üzenetünket és egyben előre is köszönjük megtisztelő bizalmát.

Tisztelettel:
Bodrogi Ferenc és Pethe Attila